A „Csillogó fekete lemezeken” c. kiállítás megtekintéséről
(2008. november 4.)

A program első részében a földszinti színházteremben Kiss Imre igazgató segítségével megismerkedhettünk a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tevékenységével. Rövid áttekintést kaptunk a Múzeum tevékenységéről, terveikről, örömeikről, gondjaikról. Két éve költöztek erre a helyre, ahol a kiállító terek mellett korszerűen felszerelt színházterem és nagy területű raktárak is segítik a munkájukat. (A „régi” állandó kiállításuk virtuálisan még látható: http://www.mkvm.hu/index.php?p=allando&m=kiallitas ) Igen érdekes és izgalmas időszakos kiállításokat szerveznek, amelyekből néhány vándorkiállításként már több helyre is eljutott. Az állandó kiállításuk tervei már elkészültek, azonban anyagi források hiányában a megvalósítás még várat magára. A múzeumi dokumentumok gyűjtésében, illetve a kiállítások összeállításakor szívesen használják az amatőr gyűjtők által ajándékba vagy vásárlásra felajánlott tárgyakat, emlékeket. A múzeum működésével egyfajta „kulturális teret” szeretnének kialaítani, amelyben jelentős szerepet szánnak a színházteremnek. A kiállításokhoz kapcsolódó , illetve önálló programok rendszerének kialakításával az érdeklődő látogatók, múzeumbarátok szélesebb körét szeretnék magukhoz vonzani.

Megnyitották a látványraktárat, amely átmenet a strukturált kiállítás és az elhanyagolt, a tárgyakat elnyelő raktár között. A jövőben szeretnék a múzeum profitl is bővíteni a pénzügyi kereskedelemmel (biztosítás, tőzsde, szerencsejáték) foglalkozó kiállításokkal. A legközelebbi kiállításaik: Fürdők és fürdőhelyek (november 19-től), utasellátó-kiállítás (december 12).

A szeptember 9-én megnyílt „Csillogó fekete lemezeken” c. kiállítás a múzeum emeleti nagy termében kapott helyet. A terembe belépve a tetőablakokból áradó fantasztikus fényár fogadja a látogatót. A kiállítás első pillanatra nagynak tűnik, sok anyaggal – ami igaz is, de a kiállítás egyik szervezője, létrehozója, Simon Géza Gábor kollégánk szerint ennek a területnek és helynek a többszörösét is be tudták volna rendezni. Mindezzel együtt örömteli esemény, hogy a több éve folyó helykeresés után a Kereskedelmi Múzeum vezetői szívesen adtak lehetőséget a bemutatkozásra. A kiállítást 2 nagy magángyűjtemény alapozta meg: Géza gyűjteménye mellett a Bajnai-Marton házaspár hosszú évek szisztematikus munkájával összegyűjtött lemezeiből válogattak.

A falakon elhelyezett tárlók időrendben mutatják be a magyarországi hanglemezgyártás, hangrögzítés és hanglemezkereskedelem történetét. Már 1902-től kezdve nyomon követhetjük a különböző fonográf- és hanglemezkereskedések működését, a hazai lemezgyártás kezdetet az 1908-ban bejegyzett Első Magyar Hanglemezgyár működése jelentette. Az időrendiségen belül tematikus egységeket is elkülönítetteka rendezőkígy pld. kiemelték az orfeumzenéket, operaénekeseket, „A Fedák”-ot, a jazzband kezdeteit, a későbbi korszakokból a hagyományos tánczenét és a popzenét, a klasszikus zene sztrárjait, a jhazai azz történetét bemutató sorozatoket. Külön érdekesség volt a közgyűjteményekben alig fellelhető „S”-sorozatú lemezekről, a „szocialista reklámlemez”-ről szóló tárló. A kiállítás napjainkig vezet el bennünket. A dokumentumok, képek mellett eredeti fonográfot, régi lemezjátszót, vágóasztalt, keverőasztalt, erősítőt, különböző mikrofonokat is megcsodálhattunk.

A kiállítás egyidőben jelent meg az Első Magyar Hanglemezgyár diszkográfiája, amely a Magyar diszkográfiák c. sorozat első kötete.

A kiállítás megtekintését követően egy élvezetes hangversenyt is meghallgathattunk: Szabó Ferenc és muzsikustársai ragtime-átiratokat játszottak.

A kiállítás február 8-ig tekintehtő meg. A zárás előtti hétvégén (január végén vagy február elején) koncertek és különleges események várják az érdeklődőket. (A pontos időpontról a múzeum honlapja tájékoztat majd.) A múzeumban magyar és angol nyelvű katalógus kapható a kiállításról, illetve egy lemez is készült a kiállításhoz, amely igazi zenei csemegéket is tartalmaz. (A mellékletben küldött képek a katalógusból valók.)

Géza még egy érdekes eseményre felhívta a figyelmünket: a bécsi székhelyű Gesellschaft für historische Tonträger ( http://www.phonomuseum.at/ ) december 6-án Budapesten, a kiállítás helyszínén tartja következő munkakonferenciáját a Lindström-Projektről.