2017. december 14.
csütörtök,  Szilárda
























Jazzbarátok közt

bigtom | 2007. január 12., 12:46

Sokan emlékeznek a hajdani legendás jazzklubra, mely Szigeti Péter vezetésével futott a KLTE Egyetemi Klubjában. Október 11-én indult, s azóta kéthetente szerdánként ad találkozót a műfaj szerelmeseinek a Jazzbarátok Köre, az élettudományi Centrumban található Galéria Caféban. A Debreceni Egyetem Médiatárának lelkes ifjú munkatársa, a hangulatos esték szervezője: Grégász Miklós beszélt nekünk a klubbal kapcsolatos eddigi tapasztalatairól.
 
Grégász Miklós: A gimnáziumban szerettem meg a jazzt. Volt egy osztálytársam, s neki egy bátyja, aki már járt jazznapokra… Nála hallgattunk először ilyen stílusú lemezeket.
 
Ismertél már konkrét előadókat is?
 
– Nem, még csak felületesen ismertem a műfajt. Emlékszem, John Mayallnak volt egy Jazz-Blues Fusion című lemeze, azt már akkor hallgattuk. Rengeteg Jethro Tullt hallgattunk, ami progresszív rocknak nevezhető, onnan már nincs olyan messze a jazz. Aztán jött Miles Davis, Oscar Peterson
 
Jártál a legendás jazznapokra a nyolcvanas évek végén?
 
– Koromnál fogva ott lehettem volna, de nekem azok valahogy kimaradtak. Voltam azért néhányszor. Számomra nagy emlék – s ez nem a jazznapokhoz köthető –, amikor a Dózsa-stadionban lépett fel Paco de Lucia és John McLaughlin. Az fantasztikus volt.
 
 – Mi késztetett arra, hogy összehozd most a Jazzbarátok Körét?
 
– Hiányérzetem volt. Gondolom, a városban vannak baráti körök, amelyekben jazzrajongók járnak össze. Egy-két alkalommal jártam a legendás jazzklubokban, melyeket még Szigeti Péter tartott, az iránt is él némi nosztalgia bennem. Próbáltam közvélemény-kutatást végezni itt, a Zeneműtárban, azok között, akik bejöttek, és jazzt kerestek, hogy mennyiben érdekelné őket egy ilyen klub. úgy tűnt, van pár érdeklődő. Arra gondoltam, hogy ezt partizánakcióként összehozom. A könyvtár vezetősége támogatásáról biztosított, a kávézóban dolgozók is benne voltak, a mögöttük álló Campus Kht.-val együtt. így már nem sok kellett ahhoz, hogy az egész beinduljon. A klub élettartama már más kérdés, de remélhetőleg működni fog egy darabig.
 
Mik a tapasztalataid, hogyan sikerültek az eddigi klubestek?
 
– Tizenöt-húsz fő szokott ide járni. Az első alkalommal az összegyűlteknek vázoltam, mit gondolok én erről az egészről, és próbáltam belőlük kiszedni, ők mit gondolnak. Nem szeretném, ha egyedül én nyomnám rá a bélyegem erre az összejövetelre, jó lenne, ha ez egy önszerveződő közösségként működne. Aktivizálni akarom a többieket, hogy közösen alakítsuk ki a programunkat. Első esténket a nemrég elhunyt Pege Aladárnak szenteltük, az ő lemezeiből és felvételeiből állítottam össze egy listát, amit meghallgattunk, felolvastam az életrajzából, s a vele készült interjúkból. A második alkalommal ’56-os emlékest volt, amikor ötvenhatban készült lemezfelvételekből mazsoláztunk, magyart keveset találtam, de külföldi szerzeményekkel is megidéztük a kor szellemét. Harmadjára jött egy vendégünk: a Budapest Music Recordstól Valner György, aki az egyik vezetője a cégnek. Onnan eredeztethető ismeretségünk, hogy megírtam neki, a BMC Records kiadványaiból kapott kötelespéldány-sorozatunk nem teljes. Nagyon kedvesen válaszolt, és felajánlotta a listáról hiányzó lemezeket. Akkor vetettem föl, eljönne-e beszélni a munkájukról. Elvállalta, és éppen a Vukán–Szakcsi debreceni koncert után előadta a BMC történetét, valamint megismerkedtünk új kiadványaikkal. Az volt az eddigi legjobb este.
 
Az idejárók is aktivizálták magukat?
 
– Tartottunk egy „best of” estét is, amikor mindenki elhozhatta a kedvencét. Ha akarta, kommentálta, ha nem akarta, csak meghallgattuk a felvételt. A legutóbbi est eléggé elszomorító volt számomra, mert 8 órakor egy szál magamban vártam a kávézóban. Ez pont Mikulás-estére esett december 6-án, s úgy hirdettem meg, hogy a Mikulás puttonyából DVD-csemegéket mazsolázunk majd. A jazzbarátok nem jöttek, mindössze két srác tévedt be, s hármasban elbeszélgettünk.
 
Mik a terveid a második félévre?
 
– Kicsit l’art pour l’art módon dobtam be a jazzbarát kört a köztudatba, és valójában arra számítottam, hogy aktívabb lesz a tagság. A háttérmunkában nem találtam még segítő partnert. Megpróbálom majd országos szinten felvenni a kapcsolatot jazzklubszervezőkkel, s megkérdezem, mik az ő tapasztalataik. Itt a városban is szeretném elérni, hogy ne csak az egyetemista rétegre számítsunk. Talán érdemes lenne civil szervezetté alakulni.
 
Felmerült, hogy élő zene is legyen, bár ennek a kávézónak az adottságai nem túl jók, hiszen csupa üveg az egész, és nagyon kong. Egy kis kamarazenélést azért el lehet képzelni, akár egy szál zongorával. Sokan felvetették, hogy legalább egy alkalomra hívjuk el Szigeti Pétert, a régi szép időkre emlékezve. A helyi jazzszakértők közül is meg kellene találni a meghívható embereket. Szóbeli ígéretem van Turi Gábortól, hogy egy este beszél nekünk amerikai éveiről, s viszonyáról a jazzhez. Szeretném meghívni Endes Mihályt, aki a debreceni jazznapok történetéről írt egy könyvecskét. Szintén ígérkezett Varga István, aki hanghordozókkal kereskedik, és ő az Enja nevű európai jazzkiadó kizárólagos magyarországi forgalmazója. Az ő felvételeiből válogatnánk egy alkalommal. Filmeket is vetítünk majd, melyekben jazz szól, valamint igyekszem a zeneműtár állományába jazzkoncert DVD-ket beszerezni, s aztán leadni a klubban.
 
Miklós igazi elkötelezettként sorolja, kiket szeretne még meghívni egy-egy beszélgetés, előadás erejéig. Szeretné bemutatni Máthé András fotóművész jazztémájú fényképeit, vendégül látná a műfaj nagy értőjét, Zakaria Leó tanár urat a Tóth árpád Gimnáziumból, a Főnix Rendezvényszervező Kht. munkatársától, Tóth Ernőtől pedig a tervezett jazzkoncertekről érdeklődne.
 
Tervekből tehát van bőven, megvalósításukhoz csupán elegendő idő és energia szükségeltetik. Miklós nagy vágya, hogy a Zeneműtár részére megszerezze a Magyar Rádió által a debreceni jazznapokon rögzített koncertek teljes hanganyagát. Akkor aztán évekre való hallgatnivalóval gazdagodnának a helyi jazzbarátok.
 
A Jazzbarátok Köre foglalkozásai:
Január 24.: „Best of 2”
Február 7. „Projektoros koncert fotótárlat”
Február 21. „A Roger’s és a jazz”
Március 7. „Gitár a jazzben”
Március 21. „Jazzhálózat : jazzmuzsikusok kapcsolatrendszere”
 
Információ:
E-mail:
 
Kapcsolódó cikkeink:
 
Kapcsolódó linkek:


 


Az utolsó módosítás ideje: 
2007.03.13.
Intranet Kapcsolat Egyetem Debrecen Neptun webm@ster